Egy elmaradt verseny margójára

2019-ben elhatároztam, hogy visszatérek a futáshoz, amit sajnos elég rendesen elhanyagoltam 2017 után. A legjobb motiváció a versenynevezés, mindannyian tudjuk, úgyhogy gyorsan be is neveztem a BSZM-re, hogy harmadik alkalommal fussam körbe a Balatont négy nap alatt. A felkészülést el is kezdtem, komolyan is vettem, majd jött február, ahol egy futós rendezvényen találkoztam Balla Hanka ultrafutóval, aki az edzéstervezésről tartott előadást. Egy hónapra rá sikeresen teljesítettem a 196km-t, igaz fájó bokákkal, de átfutottam a Balaton Szupermaraton siófoki célvonalán.

Bővebben…

7. Gútai Vízkereszt Maraton (2017 évnyitó maraton)

Gútai Vízkereszt Maraton 2017, rajt előtt

Már egy ideje szemeztem a Gútai Vízkereszt Maratonnal, de sajnos az elmúlt két évben nem adatott meg, hogy elmenjek rá. Mivel a szeszfőzdénkben a féléves nagy elszámolás (milyen jó filmcím lenne) általában január első munkanapján, vagy ahhoz nagyon közel van, így ez ütközött az előkészületekkel. Tavaly (2016-ban) ráadásul beteg is voltam mellé, szóval végképp nem jött össze. Viszont idén 2-án letudtuk a fináncokat, 7-én meg felkeltem reggel fél hatkor, hogy végre valahára megnézzem, mennyire is lapos ez a maraton.

Bővebben…

BSZM 2016 – Balaton Szupermaraton

BSZM 2016: 1 verseny, 2 pár futócipő, 3 megye, 4 nap, 195,5 km

Októberben neveztem be a 9. Spuri Balaton Szupermaratonra, de akkor még senkinek sem mertem elmondani. Kicsit később, szépen lassan adtam futótársaim, barátaim és családom tudtára, hogy mire vállalkoztam. A válaszok nem voltak meglepőek, a futótársak drukkoltak, családom lehülyézett, kaptam hideget-meleget. Aztán persze letisztult mindenkinek, hogy én ezt tényleg akarom, barátnőmmel is megbeszéltem a dolgot (vele futóklubban találkoztam, szóval elég megértő volt). Karácsony után el is jött a felkészülés első hete, december végétől szinte folyamatosan heti 75-90 km-ket futottam, néha persze kicsit több, néha kevesebb.

(Motivációmról egy rövid szösszenet, hogy egyáltalán mi vett rá. Spoilergyanús!)

Bővebben…

Egyéni küzdelmek

Vannak küzdelmek, amiket maga választ az ember, és vannak, amikkel szembe kell nézni. Én a Balaton Szupermaratont választottam, meg akartam méretni magam egy fantasztikus versenyen, ahol a testi-lelki kitartás mellett még reális esélyem van a célba érkezésre.

BSZM 2016 finisher

BSZM 2016 finisher

Bővebben…

Hét tippje: KARMUNKA

Ugyan lábbal futunk, de gondolkodtatok már azon, hogy mit is jelent a karmunka? Fontos a helyes stílus: a futás irányába kell lendülni, az ujjak összetartva, tenyér kényelmesen nyitva (nem ökölben). A lendítés vállból, az alkar derékszög körül, csukló egyenes. Futás közben próbáljátok ki, hogy ha kicsit erőből toljátok, akkor mennyivel gyorsultok pillanatok alatt. Hegyre fel kötelező!

Ez persze nem szentírás, csak egy pársoros “vázlat”. Kommentek, beszélgetés, egyéni történetek:

https://www.facebook.com/gergocsallocom/

Egy nem várt egyéni csúcs

Januárban megfogadtam, hogy többet fogok futni, mint tavaly. Ez az elején jól is indult, rögtön két félmaratonnal, de sajnos betegség és munka miatt ki kellett hagynom jó pár futást. Heti 2-4 alkalom volt az átlag, bár március elején kicsit hézagosabb lett a naptár egy sérülés miatt. Igaz, hogy a Marseille Maratont egyéni csúccsal (3:41) futottam le szenvedések nélkül, de előtte két héttel még menni is alig tudtam. Miután hazajöttem, várt az Öböl félmaraton 5 nappal a nagy futás után. Időcélt nem tűztem ki magamnak, de persze a lábamnak nem esett jól. Befejeztem, mert elhatároztam, hogy megcsinálom a Félmaraton Mániát bármi áron is. Erről még később…

Bővebben…