Már egy ideje szemeztem a Gútai Vízkereszt Maratonnal, de sajnos az elmúlt két évben nem adatott meg, hogy elmenjek rá. Mivel a szeszfőzdénkben a féléves nagy elszámolás (milyen jó filmcím lenne) általában január első munkanapján, vagy ahhoz nagyon közel van, így ez ütközött az előkészületekkel. Tavaly (2016-ban) ráadásul beteg is voltam mellé, szóval végképp nem jött össze. Viszont idén 2-án letudtuk a fináncokat, 7-én meg felkeltem reggel fél hatkor, hogy végre valahára megnézzem, mennyire is lapos ez a maraton.
Gúta Szlovákiában van, Kolárovo a szlovák neve, Komáromtól pár tíz km, tehát abszolút nincs messze. Hegyháti Mátét, a Győrben élő veszprémi futónagykövetet és állandó szurkálódó-motiváló futóbarátomat is sikerült elcsábítani erre a versenyre, mondjuk ez nem volt nehéz.
Előző este összeraktam a cuccaimat, hogy ne maradjon itthon semmi sem. Nem kevés ruha, 100. futást ünneplő Saucony cipő, Garmin és a pántja, zselék, magnézium, sótabletta, sportital, száraz póló, nagykabát, vitorlás arcvédő maszk (balaclava), nyakvédő, sapka, síkesztyű, Szlovákia térkép letöltve telefonra… Egy sporttáska éppen elég volt. Már itthon felvettem az alsó két réteget mindenből, hogy a hidegben kevesebbet kelljen vetkőzni – öltözni.
Időjárás jelentés: ugyanaz, mint ami Magyarországon azon a hétvégén. Viharos szél, -15 fok. Még jó, hogy hó nem esett előtte.
GPS segítségével megtaláltuk a várost, Máté sikeresen megtudta, hogy hova kell mennünk – itt nem probléma, ha magyarul beszélsz 🙂 Regisztráltunk, helyszínen 15 EUR, kaptunk érte egy szép tollat és egy varrott, mellényszerű rajtszámot, amit vissza kell adnunk a végén. Az öltözködés és felcuccolás közben megkérdeztem egy helyit az időjárásról, azt mondta, hogy „nyugi, odafelé jó lesz, a fordító után pedig szembeszél. Ott a töltésen nagyon fog fújni.” Szuper… Terv egyszerű, Mátéval együtt futni, beszélgetős laza 42km, semmi rekordkísérlet, de azért illene 4 órán belül bejönni.
A 10 órai rajtot egy ágyú lőtte el, nem képletesen, én majdnem szívrohamot kaptam a hirtelen hatalmas dörrenéstől. Eredetileg egy hagyományőrző lovascsoport kísérte volna a futókat az első pár km-en, de sajnos ez elmaradt – gondolom a hideg miatt. A pálya első 7 km-e városon belül kanyargott, nem volt vészes, hiszen a házak miatt a szél nem kapott el minket nagyon, bár érezni lehetett. Utána kifutottunk a városból, át a Vág folyó hídján, ez a pálya legmagasabb pontja egyébként, majd rá a töltésre. Itt már komolyan beszélgettünk a frissítésről, hogy milyen jó lenne meleg tea, de nem tudtuk, hogy mi vár majd ránk. És láss csodát, kis asztal, baráti hangulat, első frissítőpont: meleg tea, víz, kóla, pogácsa, puszedli, csoki, banán, szőlőcukor. Isteni volt. Meneteltünk tovább, vígan 5 perces km-kel. A pálya itt egyenes, dél felé megy kb 10 km-t. A félmaraton fordító nem volt túlspirázva, egy hasonló frissítőasztal, akin narancs rajtszám volt, azt visszaküldték 🙂 Mi persze teáztunk (nem, nem úgy!!!), pogácsáztunk és mentünk tovább, a mi fordítónk 23,5 km-nél volt, de előtte volt egy cikk-cakk a pályán. Na itt megtapasztaltuk, hogy milyen lesz hazafelé a szembeszél. Nem baj, kibírható, tartottuk a lelket egymásban, aztán tovább délre, pár km egyenesen lefelé a fordítóig. Itt volt igazi fordító, bólya helyett egy embert kellett megkerülni, aki diktálta a rajtszámot az időírónak. Ennyit a chip-es mérésről egy kis versenyen 😀 Utána asztal, tea, pogi, csoki…
Utána meg hosszú egyenes, viharos szél szembe: sapka szembe húzva, arcvédő átfagyva a rálehelt párától, kabát redői merevre fagyva, síkesztyű a legféltettebb kincsem. Reméltem, hogy se pisilni nem kell kiállnom, se cipőt nem kell kötnöm. Kesztyű nélkül fél perc után már alig éreztem az ujjaimat! Nem baj, én erre lelkileg már rákészültem, tudtam, hogy nagyon rossz lesz, szóval essünk túl rajta. Monoton futásban jó vagyok, szépen öregesen csapattunk hazafelé – közel 6 perces km-kel. Igen, a szél egy percet lassított… Mondjuk tudtuk, hogy ez ilyen lesz, amikor a már szembejövő futókat láttuk. Mindegy, „a kocsi ott van, haza kell menni”, mondtam Máténak, akinek közben a combjával is meggyűlt a baja. A legrosszabb talán nem is ez volt, hanem a 10 km-es szakasz közepe, ahol nem volt semmi fasor sem, ami fogta volna az erős szelet szemből. Szerencsére a frissítőkön kapott teával és pogival kihúztuk, amikor rá kellett kanyarodni végre a hídra, immáron hátszélben, pacsiztunk Mátéval, majd mentünk tovább. Tudtuk, itt már csak pár km, és a célban vagyunk. Sikerült is megérkeznünk, 3:56-os idővel, amint leszedték rólunk a rajtszámot már kaptuk is a nyakunkba a befutóérmet.
Rögtön be az épületbe, ott kicsit pihentünk és nyújtottunk, majd megkerestük a „dínom-dánom” helyszínét. Egy nagy teremben kaptunk ebédet, szuper gulyáslevest kenyérrel és lekváros buktával. Szegény Máté csak ilyen buktát evett, mert nem volt vegetáriánus opció. Kaptunk mellé sört is és víz is volt az asztalokon.
Felkészülésemet tekintve úgy érzem, hogy jót futottam, tudtam volna gyorsabb is lenni, de együtt futottunk. A Bakonyi Mikulás túrán nagyon elfogytam, és jól esett, hogy tartja bennem a lelket valaki, szóval most, hogy Máté combja szarakodott, nem volt kérdés, hogy én is maradok. Egyébként is, semmi értelme nem lett volna a mínusz tizenpár fokban belerohanni a hurrikánba.
A ruházatról:
- Lent:
- Vastag futózokni, kompressziós szár, aláöltöző
- 3/4-es futónadrág
- Őszi/téli hosszú futónadrág
- Fent:
- Termó aláöltöző trikó
- Hosszú ujjú kapucnis futófelső
- Futópóló
- Vastag téli futókabát
- Egyéb:
- Arcvédő maszk
- Vastag téli sapka
- Napszemüveg (ami végig akadályozott a párásodás miatt)
- Síkesztyű
- Hosszú narancssárga paróka (ami igazi kínszenvedés volt, 5km után már csak a nyakamba akasztottam)
Nagyon jól éreztem magam, a hideg és szeles idő ellenére is megérte elmenni. A szervezés szuper volt, a segítők lelkesen adták a teát és a kaját, az egyik helyen még forralt bort is. Az ebéd is nagyon finom volt. Mindent összevetve egy szuper verseny.
Ha pontozni kell, akkor mindenképpen 5 csillagos!!! Köszönjük!
Garmin Connect track (új ablak)
UPDATE!!! Gútai Híradó: https://www.youtube.com/watch?v=9wgG2bTD5DQ